Amikor a Duolingo, az ismert nyelvtanuló alkalmazás, és a Peacock amerikai streaming szolgáltató egy új társkereső műsort jelentett be Love Language címmel, sokan kíváncsian várták, hogyan oldják meg a műsor legnagyobb kihívását: a résztvevők mind más nyelven beszélnek. Hogyan fognak egymással kommunikálni a kínai, német, olasz, amerikai stb. szereplők? Hogyan fordítják le mondanivalójukat? Elég lesz-e a Google Translate?

A műsor beharangozójában mókás jeleneteket láthatunk, amelyben online fordító alkalmazásokkal próbálnak több-kevesebb sikerrel kommunikálni egymással a versenyzők, és ez egyben rá is világított arra, hogy az embert, a szakképzett fordítót a fordítási folyamatból kihagyó szolgáltatások megbízhatósága igencsak kétes.

A történet azonban váratlan fordulatot vett – kiderült, hogy a műsor valójában a Duolingo és a Peacock által ügyesen megrendezett áprilisi tréfa, és az egyedüli valós dolog a műsorral kapcsolatban a jól kivitelezett előzetes.

Bár a „Love Language” csak egy tréfa volt, az üzenete mégis maradandó. Rávilágított arra, hogy mennyire nehéz lehet a nyelvi és kulturális akadályok leküzdése, és hogy (egyelőre) ezt nem érdemes rábízni az online fordító szolgáltatásokra. Nem lehet kihagyni az emberi elemet a fordításból, és ez különösen igaz a vállalati kommunikációban, ahol bizony sok múlhat a tökéletestől eltérő minőségű fordításon.

A vállalati kommunikáció hatékonysága kritikusan függ attól, hogy mennyire vagyunk képesek megszólítani a célközönséget a saját kulturális és nyelvi kontextusában, különösen globális vállalatok vagy globális kampányok esetén. Ilyenkor nem elég csak lefordítani a szöveget egyik nyelvről a másikra, hanem lokalizáció szükséges: vagyis az üzenetek, tartalmak és koncepciók helyi viszonyokhoz való igazítása. A legfontosabb eleme ennek a folyamatban pedig nem más, mint az ember.